Fogamzásgátlás szoptatás idején és később

A szülés után lassan visszatér a fogamzóképesség. Közvetlenül a szülés után, a gyermekágyas időszak következik, amely hagyományosan a tisztulás időszaka. Régi kultúrtörténeti emlékeink bizonyítják, hogy eleink is felismerték; a természet nem véletlenül rendezte úgy, hogy a frissen szült asszonyoknak általában csökken a nemi vágya. Így figyelmüket az utódgondozásra tudják fordítani, a szülés miatt igénybevett szövetek, szervek védettek a kívülről, a közösüléssel érkező fertőzésektől.
Nem vagyunk egyforma temperamentumúak, így hasznos rögzíteni bizonyos szabályokat, törvényeket. Az Ószövetségben, Mózes III. könyvében például napra pontosan meg van adva, meddig számít az asszony tisztátalannak.
Fogamzóképesség a szoptatás alatt
A szülés utáni első hat hét elmúltával már lehet házaséletet élni, a fogamzóképesség azonban még nem tér vissza, amit mutat a menstruáció kimaradása is. A tejelválasztást serkentő prolaktin hormon magas szintje jó természetes fogamzásgátló. Ez azonban senkit se tévesszen meg, mert azért a helyzet nem ilyen egyszerű, és egyáltalán nem fölösleges a védekezésről beszélni. A szoptatás fogamzásgátlásának hatékonysága a szoptatás gyakoriságától függ. Akkor maximális, ha a baba naponta hatszor, mintegy négy óránként szopik, ez megfelel a legkorszerűbb kombinált fogamzásgátló tabletták hatékonyságának. A ritkuló szoptatással romlik a védekezés hatásfoka is, ugyanis nem az elválasztott tej mennyiségével, hanem a mellbimbót érő mechanikai inger gyakoriságával van összefüggésben. Ma már tudjuk, hogy a tobozmirigy közvetítésével létrejövő reflexes folyamatról van szó. Ez azt jelenti, hogy amikor az anya úgy dönt, hogy szeretné átaludni az éjszakákat, és megpróbálja 4, majd 6 órára ritkítani az etetéseket, hogy közben másra is maradjon ideje, akkor csökkenti természetes fogamzásgátlásának hatásfokát is. Ekkortól válik szükségessé az átgondolt fogamzásgátlás, hiszen az első újbóli peteérés már a jelentkező menstruáció előtt megtörténik.
Javasolható módszerek szoptatás alatt
A kismamák fogamzásgátlásának két alapvető szempontja, hogy a módszer ne csökkentse a tejelválasztást, a másik, hogy ne akadályozza a tervezett további gyermekáldást. Az első szempontból minden olyan módszer elfogadható, amellyel nem jut ösztrogén a szervezetbe, ami gátolná az emlők tejmirigyeinek működését. (Ez a magyarázata annak is, hogy az elválasztás utáni elhúzódó tejcsöpögés kezelésére miért javasolják ösztrogén tartalmú fogamzásgátló tabletta szedését.)
Minipillek
A legáltalánosabban elterjedt kombinált hormonális fogamzásgátlókkal ellentétben a minipillek ösztrogént nem, csak progesztineket tartalmaznak. A legkényelmesebb és legcélszerűbb megoldás a kismamáknak tehát ezeknek a tablettáknak az alkalmazása. A hatékonyságot a Pearl-indexszel szokták megadni, melynek értéke a bekövetkezett terhességek száma osztva 100 “asszonyévvel”. A minipillek Pearl-indexe 0,5-6,0. Szoptatáskor a szervezet saját fogamzásgátlása és az alkalmazott külső módszer együttesen hat, hatékonyságuk összeadódik. Vagyis a szoptatás alatt nagyon jól lehet védekezni. A minipillek szedésével gyakorlatilag csaknem 100%-os a hatékonyság. Előnye, hogy nincs ösztrogénfüggő kockázata, krónikus betegségek mellett (cukorbetegség) is biztonságosan alkalmazható, véd a kismedencei gyulladásoktól, így lényegében védi a fogamzóképességet is. Sokkal pontosabban kell azonban szedni, mint a kombinált készítményeket, és mivel bevétele után egy órával a leghatékonyabb, nem reggel, hanem este, – mondjuk, a fogmosás alkalmával – kell lenyelni.
Méhen belüli eszközök
Kiemelve a többi módszer közül, hadd szóljunk néhány szót a nagyon kedvelt, kényelmes és biztonságosnak tartott méhen belüli eszközökről, amelyeket épp ezért sokan minél előbb szeretnének alkalmazni. Nagyon sok nő csaknem követeli nőgyógyászától az ún. intrauterin (intra=belül, uterus=méh) eszközök, röviden az IUD-k (intrauterin device) felhelyezését. Hatásmechanizmusuk nem kellően tisztázott. Meglepő módon bizonyított, hogy már a fogamzást is megakadályozzák, nem csupán a beágyazódást. Legismertebb képviselőjük a spirál.
Az intrauterin (méhen belüli) fogamzásgátlásról bővebben itt olvashat.
A méhen belüli fogamzásgátló eszközöket általában azoknak a nőknek ajánlják, akik már szültek, és nem szeretnének több gyereket. Nem véletlenül: általában elmondható ugyanis, hogy felhelyezésük után kismedencei gyulladásokat okozhatnak, ami miatt az esetleges terméketlenségi kockázat mintegy 5 % körül van. Ezért minden kismamának azt tanácsoljuk, legyen inkább türelmes. A meddőséget a nők általában tragédiaként élik meg, még akkor is, ha egyébként már nem terveztek gyermeket.
Minden más szabad
A sterilizálást leszámítva, ami véglegessége miatt nem javasolt nem rég szült nőknél, minden más ösztrogén-mentes módszer éppúgy alkalmazható, mint a nem szoptató nőknél. Nyilván ez attól is függ, hogy a kismama újból menstruál-e vagy sem. Hiszen a naptármódszer vagy a reggeli hőmérsékleten alapuló természetes módszerek rendszeres ciklus híján nem alkalmazhatók.
Forrás: Házipatika
Azoknak, akik valamiért nem a minipilleket választják, és a módszerek teljes palettáját szeretnék áttekinteni, javasoljuk a fogamzásgátló módszerekről szóló cikkünket.